A Macskanadrág punkrock zenekart 1994 novemberében alakította Salgótarjánban:

Krachtsmer Ákos – Garfield (bőgő, ének)
Zvada Szabolcs – Szabi (gitár, ének)
Földi Bálint – (gitár)
Győri Attila – Süni (dob)

A felállás nem volt túl hosszú életű, mivel Gyõri Attila inkább kocsmába járt, mint próbálni.
Így új dobos után néztek, kis ideig Tábori Péter csatlakozott a zenekarhoz.
Az első koncertjük ezzel a felállással 1995 márciusában volt Salgótarjánban a Kohász Rock-klubban.
Ekkoriban jelentették meg az első demó felvételüket egy szintén Salgótarjáni zenekarral.
Ez az anyag azonban nem tükrözi a Macskanadrág igazi zenei világát, még csak keresték önmagukat.
Újabb tagcserék követték az együttes útját, Tábori Péter helyére Bodrogi Laci jött, Földi Bálint helyét Mákos Vince gitáros foglalta el.
Ez időtájt kezdtek el koncertezgetni, Punk-Fesztiválokon részt venni.
1995 decemberében Garfield és Szabi megtalálták azt a dobost Győri Róbert személyében, akivel mind emberi, mind zenei téren jól kijöttek.

A “végleges” felállás:

Garfield – (bőgő, ének)
Szabi – (gitár, ének)
Robi – (dob-vokál)

Zenei ízlésvilágukra a (klasszikus) punk zenekarok, így a Dead Kennedys, Toy Dolls, Ramones, stb., és a dallamosabb kaliforniai együttesek, mint pl.: a NOFX, Rancid, Pennywise, MXPX, Lagwagon, stb. jellemzõk.

1996-tól folyamatosan lehetett hallani róluk. Az Aurórával turnézni indultak, és ebben az évben már a Szigeten is felléphettek, sőt a 96 -os mezőtúri tehetségkutató fesztiválon 3. helyezést értek el.

A Trottel Records segítségével 1996 szeptemberében megjelent végre első önálló lemezük, a Látszat csal címmel.
Jó néhány válogatás kazettán szerepelnek: Így az Underground válogatáson és a Trottel kiadványokon.

A 97 -es évben már önálló turnézásba kezdtek és az ország számos kisebb-nagyobb klubjaiban játszottak. 1997 -ben a nagyobb nyári fesztiválokon is lehetett találkozni velük, így a Csörge Tavi Rockfesztiválon és a Pepsi szigeten, ahol egy kimondottan jó hangulatú koncertet tudhatnak a hátuk mögött. Zenéltek már a Prosecturával, Aurorával, Játszottak a Terror Group-pal, és a GBH elõtt is.

A K & Records által kiadott Punkráció-n szerepeltek a “Citrom” és a “Kurva a véredben” számokkal.

1998-ban, szintén önálló koncertek jellemezték, és egyre többen jártak el a koncertjeikre.

Sokszor zenéltek budapesti (punk) klubokban, a 98 -as mezőtúri fesztiválon, már egy igazán színvonalas koncertet adtak, és ez a Pepsi Sziget 98 rendezvénysorozaton is folytatódott.

Az új Macskanadrág minialbumot(1998), még a Crossroad Records adta ki, de a “Modern Szerenád” már az Edge Records gondozásában jelent meg.

Lassan bejárták az egész országot, és külföldön is koncerteztek.

2002-ben már elkezdtek készülődni az új lemezre, természetesen folyamatos koncertezés mellet, és közbe egy támogatóra is találtak, ami nem más, mint a VANS. Emellet még a Dead Kennedys mellet is felléptek, mint előzenekar márciusban.

2003 év végére jelent meg új albumuk, a “Csillag Még Késik”, melyre már nagyon sokan vártak, de megérte.

2004-ben Szili Miki csatlakozott a bandához.

2006-ban Győri Róbert távozott a bandából.

2008 év végétől Gyenge András, Sopronból, 2010 februárig gitározott a zenekarban.

Szintén 2008-ban, de nyáron csatlakozott a zenekarhoz Buhla Ádám, Kazincbarcikáról, aki 2009 nyaráig dobolt a zenekarban.

2009. A zenekar új dobosa Figula Gergő lett, akit régebbről is ismerhettek az Alvin és a mókusok zenekarból.

Megjelent a “Porból lettél, porrá leszel” című lemez, a banda járja az országot.

2010 nyarán új taggal bővült a banda, a Nem Mind 1 gitárosa, Rácz Krisztián alias Csülök csatlakozott.

2017-es felállás
Krachtsmer Ákos, Zvada Szabolcs, Szili Miklós, Beöthy Ármin.